


Határtalan élmények Erdély szívében
Pályázati azonosítók: HAT-KP-1-2025/1-001773 (7. a osztály), HAT-KP-1-2025/1-001772 (7. b osztály)
Iskolánk 7.a és 7.b osztályának 44 tanulója 2026. május 26–31. között vett részt a Határtalanul program keretében szervezett erdélyi kiránduláson. A diákokat osztályfőnökeik, Kiss Tamás és Kormány József, valamint kísérőtanáraik, Gyulai Andrea, Szilágyi-Baranyai Edit és Herczegh Barna kísérték el erre a felejthetetlen utazásra.
Május 26-án kora reggel, még fél hat előtt gyülekeztünk iskolánk előtt, majd 5:45-kor indultunk el Berettyóújfaluból. A közel nyolcórás utazás első állomása a festői szépségű Medve-tó volt Szovátán, majd délután érkeztünk meg korondi szállásunkra, a Patakmenti Panzióba, ahol vendéglátóink szeretettel és finom vacsorával fogadtak bennünket.
A hét során Erdély számos természeti és kulturális kincsét fedezhettük fel. Szovátán megismerkedtünk a sófeldolgozás hagyományaival, kézműves termékeivel, a hét során pedig egy színvonalas kulturális műsoron vettünk részt, ahol a helyi fiatalokból álló fúvószenekar és néptánccsoport előadása nyújtott felejthetetlen élményt mindannyiunk számára.
Kőrispatakon ellátogattunk a Szalmakalap Múzeumba, ahol betekintést nyerhettünk a szalmakalap-készítés mesterségébe, elsajátítva néhány szakmabeli fortélyt, majd egy régi malomban ismerkedtünk meg a gabonafeldolgozás hagyományos és modernebb eszközeivel és folyamataival.
Székelyudvarhelyen megcsodáltuk a híres szoborparkot, Korondon pedig a taplászás kézműves rejtelmeinek megismerése után helyi termelők kézműves finomságait – kenyereket, sajtokat, lekvárokat és gyógyteákat – kóstolhattuk meg, így a székely gasztronómia világába is betekintést nyerhettünk.
Irodalmi emlékhelyeink közül kiemelkedő élményt jelentett Farkaslaka, ahol tárlatvezetéssel megtekintettük Tamási Áron szülőházát, majd koszorút helyeztünk el az író síremlékénél, tisztelegve munkássága előtt. Szintén itt az erdélyi gasztronómia egyik méltán híres csemegéjének, a kürtős kalácsnak az elkészítését ismerhettük meg, de természetesen kóstolót is kaptunk a finomságból. A rendszerváltás előtti Románia egyik szomorú memetójaként pedig láthattuk a bözödújfalui kopjaparkot, amely emlékeztetett minket az egykori falurombolás borzalmaira, a buszról pedig a víztározó látványa volt, ami megerősített minket a helyiekkel való együttérzésünkben.
A természet szerelmeseit lenyűgözte a Békás-szoros monumentális sziklafalainak látványa, valamint a különleges hangulatú Gyilkos-tó, amely legendáival és páratlan szépségével mindenkit elvarázsolt.
Gyimesbükkön, az ezeréves határnál megismerhettük a történelmi Magyarország keleti határának múltját és jelentőségét, a csíksomlyói kegytemplom megtekintése pedig újabb fontos bizonyíték volt a helyi magyarságot jellemző kitartó nemzettudat meglétére. A hazafelé vezető utunk során megálltunk Bánffyhunyadon is, ahol a helyi református lelkész lélekemelő ismertetője mellett csodálhattuk meg a gyönyörű református templomot.
Május 23-án délután tértünk haza Berettyóújfaluba. Bár kissé fáradtan érkeztünk, élményekkel, új ismeretekkel és felejthetetlen emlékekkel gazdagodva búcsúztunk Erdélytől.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani szállasadóinknak, idegenvezetőinknek; Marikának és Árpi bácsinak, akik tudásukkal, kedvességükkel és lelkesedésükkel még szebbé tették ezt a különleges, tartalmas és lélekemelő kirándulást.
A Határtalanul nemcsak számos történelmi, kulturális és természeti értékkel ismertetett meg bennünket, hanem erősítette közösségünket is. A közösen átélt élmények, a sok nevetés és az új barátságok olyan emlékeket jelentenek, amelyekre még sokáig örömmel fogunk visszagondolni.
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
A nemzeti összetartozás napján méltó módon emlékezett meg városunk a magyarság összetartozásáról. Több mint 400 berettyóújfalui diák énekelte együtt Szarka Tamás Kézfogás című dalát a város főterén, megható és felemelő pillanatokat teremtve. Az ünnepség részeként koszorút helyeztek el Fráter László emléktáblájánál is, tisztelegve a múlt értékei előtt. Az eseményen iskolánk tanulói is részt vettek, köztük a Határtalanul! programban részt vevő 7. a és 7. b osztályos diákok. Jelenlétük különösen jelképes volt, hiszen nemrégiben tértek haza az erdélyi tanulmányi kirándulásról. A 2026. május 26. és 31. között megvalósult utazás során Korondon szálltak meg, és Szovátáról kiindulva fedezték fel Erdély varázslatos tájait. A kirándulás során számos történelmi, kulturális és természeti értékkel gazdagodtak, miközben közelebbről is megismerhették a határon túli magyarság életét. Megtekintették a magyarság által létrehozott kiemelkedő tárgyi és kulturális emlékeket, amelyek erősítették bennük nemzeti identitásukat és összetartozás-tudatukat. A nemzeti összetartozás napi rendezvény így méltó folytatása volt az Erdélyben szerzett élményeknek. A közös éneklés és az ünnepi megemlékezés tovább mélyítette diákjainkban a nemzet egységének fontosságát. Büszkék vagyunk arra, hogy tanulóink aktív részesei lehettek ennek a felemelő eseménynek és a Határtalanul! programnak egyaránt. Hiszünk abban, hogy ezek az élmények hosszú távon is hozzájárulnak a közösségi összetartozás és a nemzeti értékek megbecsülésének erősítéséhez. Az eseményről készült videó az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/watch/?v=26887729004215461
OKOSDOBOZ – Tanulás élményalapon az internet segítségével
Szeretnénk minden diák és felnőtt figyelmébe ajánlani a www.okosdoboz.hu oldalt, amely kiváló lehetőséget kínál arra, hogy játékos feladatok segítségével új ismereteket szerezzünk, vagy felmérjük tudásunkat egy-egy témakörben. A felület használói tantárgyak szerint, valamint 1. évfolyamtól egészen a 12. évfolyamig szűrhetnek a feladatok között, így minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő kihívásokat.
Az oldal felső menüsorában található „OKOS OLDAL” menüpont „Külhoni régiók” részében a határon túli magyar lakta területek is bemutatásra kerülnek, köztük Erdély is. Ez különösen aktuális volt iskolánk hetedik osztályos tanulói számára, akik a Határtalanul! program keretében 2026 májusában jártak Erdélyben. A kapcsolódó feladatok ezen a linken érhetők el: https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli.
Az erdélyi kirándulást követően diákjaink otthon és az iskolában egyaránt szívesen oldották meg a Határon túli régiókhoz kapcsolódó feladatokat. Az Okos Doboz felülete számukra már korábbról is ismert volt, hiszen több pedagógus rendszeresen alkalmazza tanórai színesítésként, illetve szorgalmi feladatként is ajánlja az ott található játékokat.
Az Erdélyhez kapcsolódó feladatsorok számos érdekes témát dolgoznak fel, például legendákat, hagyományos ételeket, nemzetiségeket, különböző vallási felekezeteket, valamint építészeti és természeti értékeket. A hetedik osztályos tanulók örömmel oldották meg ezeket a feladatokat, miközben felelevenítették és elmélyítették a kirándulás során szerzett ismereteiket.
Bízunk benne, hogy minél több diák és felnőtt fedezi fel az okosdoboz.hu nyújtotta lehetőségeket, hiszen ez az oldal kiváló példája annak, hogy a tanulás játékosan, élményszerűen és hatékonyan is megvalósulhat.
Határtalanul 2026
Értékelőóra
A Határtalanul! program keretében megvalósult erdélyi kirándulás élményeit idézte fel iskolánk négy hetedik osztályos tanulója egy értékelőórán 2026. június 8-án. Sorbán Zsombor és Kádár Vivien (7. b), valamint Iliszi Bianka és Füle Csenge (7. a) a 6. a és 6. b osztály tanulóinak mutatták be a 2026. május 25. és 31. között megvalósult utazás legemlékezetesebb pillanatait. Előadásuk során képekkel és személyes élményekkel tették még színesebbé beszámolójukat. A kirándulás Korondról indult, ahonnan Erdély számos csodálatos helyszínét fedezték fel. Bemutatták többek között a Medve-tó különleges természeti szépségét, Székelyudvarhely történelmi emlékeit, valamint a Gyilkos-tó és a Békás-szoros lenyűgöző látványát. Nagy élményt jelentett számukra a gyimesbükki ezeréves határ felkeresése és Bánffyhunyad híres református templomának megtekintése is. Beszéltek a Kőrispatakon található Szalmakalap Múzeumról és a helyi malomról, valamint a korondi sófeldolgozó műhely látogatásáról is. Külön kiemelték a helyi fúvószenekar és néptánccsoport közreműködésével megrendezett kultúrest felejthetetlen hangulatát. A hatodikos diákok érdeklődéssel hallgatták az élménybeszámolót, amely közelebb hozta számukra Erdély természeti és kulturális értékeit. Bízunk benne, hogy az előadás sokak kedvét meghozta ahhoz, hogy a jövőben ők is részt vegyenek a Határtalanul! program hasonlóan gazdag és élményekben bővelkedő kirándulásain.
ELŐKÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁS IDŐPONTJA, RÖVID LEÍRÁSA
Dátum: 2026. április 23.
Leírás: A Határtalanul! pályázat keretében megvalósuló, Erdélybe irányuló tanulmányi kirándulás (HAT-KP-1-2025/1-001772) résztvevői, a 7.b osztály tanulói előkészítő foglalkozásokon vettek részt, amelyeket Herczegh Barna tartott. A pályázat címe: „Erdélyi körutazás”.
Az előkészítő foglalkozáson a diákok részletes tájékoztatást kaptak a hatnapos kirándulás programjáról és útvonaláról. A prezentáció nemcsak az utazás menetével ismertette meg őket, hanem számos fontos háttérinformációval is szolgált. Bemutatásra került az Erdélyben élő magyarság lélekszáma, a határon túli magyar közösségek kialakulásának történelmi háttere, valamint a felkeresendő települések magyar lakosságának múltja és jelene.
A tanulók térképen is megkeresték az úticélokat, és megismerkedtek a meglátogatandó települések, illetve nevezetességek földrajzi elhelyezkedésével. Áttekintették Erdély népességének etnikai összetételét, valamint a célország és az érintett települések magyarságának történelmi és jelenkori helyzetét. Térképek és fényképek segítségével részletes ismertetést kaptak a tanulmányi kirándulás programjáról.
Az előkészítő foglalkozás keretében bemutatók hangzottak el a parajdi sóról, a székelyföldi sóbányászat múltjáról, a korondi kerámiakészítés hagyományairól, valamint az ezeréves határ jelentőségéről. Emellett szó esett a közösségi együttéléshez szükséges toleráns és együttműködő magatartás alapelveiről, továbbá a tanulók balesetvédelmi oktatásban is részesültek.
SZÜLŐI ÉRTEKEZLET IDŐPONTJA, RÖVID LEÍRÁSA
Dátum: 2026.05.04.
Az érdeklődő szülőknek iskolánk aulájában szülői értekezletet is tartottunk 2026. május 4-én. A kirándulás részleteit Dr. Körtvélyesiné Bokross Eszter ismertette, illetve a jelen levő kísérők : Herczegh Barna igazgatóhelyettes, Kiss Tamás osztályfőnök, Kormány József Róbert osztályfőnök, Gyulai Andrea és Szilágyi-Baranyai Edit pedagógusok válaszoltak az esetleges kérdésekre.
HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT – ERDÉLYI KÖRUTAZÁS
Megvalósító: Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola, 4100 Berettyóújfalu, József A. u. 11.
MEGVALÓSULT A MAGYAR KORMÁNY TÁMOGATÁSÁVAL
(HAT-KP-1-2025/1-001772)
2026. június 4. NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA
Iskolánk több száz diákja sajátította el Szarka Tamás Kézfogás című dalát, amely az elmúlt években az összmagyarság összetartozásának egyik meghatározó szimbólumává vált. A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola ebben a tanévben is bekapcsolódott a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódó közös éneklésbe, amelyet immár kilencedik alkalommal rendeztek meg ugyanazon a napon és időpontban a határon inneni és túli magyar közösségek részvételével. 2026. június 4-én, 11 órakor Berettyóújfalu főterén iskolánk tanulói is előadták az „összetartozás himnuszaként” ismert dalt. A rendezvény a Határtalanul program egyik kiemelt eseménye volt, amelynek keretében a résztvevők a Kézfogás eléneklésével emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmáról. Az ünnepség arra is felhívta a figyelmet, hogy a határon túl élő magyar közösségeket az összetartozás tudata és a nemzeti identitásukhoz való ragaszkodás köti össze. A külhoni magyarság generációkon át megőrizte anyanyelvét, kulturális örökségét és nemzeti hagyományait, amelyek fennmaradásuk fontos alapját jelentik. A tanulók felkészítését Némethné Kiss Marietta és Magyar Emese ének-zene pedagógusok végezték. Az eseményről videófelvétel is készült.
https://www.facebook.com/100050001171906/videos/pcb.1621947226148634/26887729004215461
HATÁRTALANUL ÉRTÉKELŐ ÓRA RÖVID LEÍRÁSA
2026. június 8.
Az Erdélyben megvalósult tanulmányi kirándulásról való hazatérést követően, 2026. június 8-án értékelő foglalkozást tartottunk, a 7.a és 7.b osztályos tanulók (HAT-KP-1-2025/1-001772 és HAT-KP-1-2025/1-001773) színvonalas prezentációkat készítettek, és a 6. osztályos tanulóknak tartottak érdekes és tartalmas előadást a Határtalanul! pályázat során szerzett élményeikről. Ezen alkalomkor napokra bontva idéztük fel utazásunk eseményeit és legfontosabb állomásait, amelyet a diákok élménybeszámolói egészítettek ki.
A közös visszaemlékezés során szó esett többek között Bánffyhunyadról, Csíksomlyóról, az Ezeréves határról, a székelykapukról, Korondról, Farkaslakáról, Szovátáról, a Medve-tóról, a Gyilkos-tóról és a Békás-szorosról. Felidéztük továbbá Kőrispatak és Bözödújfalu nevezetességeit, valamint megismerkedtünk a taplászat, a szövészet és a kürtőskalács-készítés hagyományaival is.
Az értékelő óra keretében megemlékeztünk a Trianoni békeszerződés következményeiről, és áttekintettük az elcsatolt magyar területek történelmi hátterét. A program zárásaként a tanulók megosztották személyes élményeiket, tapasztalataikat, valamint közösen értékeltük a külhoni magyarságról szerzett új ismereteket és benyomásokat. Az értékelő foglalkozás lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők rendszerezzék tapasztalataikat, és még tudatosabban gondolkodjanak a nemzeti összetartozás jelentőségéről.
OKOSDOBOZ- Játékos tanulás internet segítségével
Az Okos Doboz weboldalt jó szívvel ajánljuk minden korosztálynak, diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Az oldalon található játékos feladatok segítségével új ismeretek szerezhetők, illetve könnyen ellenőrizhető, hogy egy-egy témakörben milyen szintű tudással rendelkezünk.
A felhasználók számos tantárgy közül választhatnak, emellett évfolyam szerint is szűrhetnek az 1–12. évfolyamig. Az oldal „OKOS OLDAL” menüpontján belül, a „KÜLHONI RÉGIÓK” témakörben a határon túli magyarok lakta területek is megismerhetők, köztük Erdély is, ahová hetedik évfolyamos tanulóink a Határtalanul! program keretében 2026 májusában látogattak el. A témakör az alábbi oldalon érhető el: https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli
Az erdélyi tanulmányi kirándulást követően diákjaink otthon és az iskolában egyaránt használták az Okos Doboz határon túli magyar területekkel kapcsolatos feladatait. Maga a felület nem volt ismeretlen számukra, hiszen több pedagógus is rendszeresen alkalmazza az oldalon található feladatsorokat a tanórák színesítésére, illetve szorgalmi feladatként is ajánlja azokat.
Az Erdélyhez kapcsolódó feladatokat különösen érdemes kipróbálni, hiszen a tanulók legendákról, hagyományos ételekről, nemzetiségekről, vallási felekezetekről, valamint építészeti és természeti értékekről szerezhetnek ismereteket. A változatos és érdekes feladatok nagy tetszést arattak hetedikeseink körében, miközben lehetőséget biztosítottak arra is, hogy felelevenítsék és ellenőrizzék az erdélyi kirándulás során szerzett tudásukat.
Bízunk benne, hogy minél több diák és felnőtt fedezi fel az Okos Doboz nyújtotta lehetőségeket, hiszen az oldal kiváló példája annak, hogy a tanulás játékos formában is lehet élvezetes és eredményes.
2026.05.08.
A HAT-KP-1-2025/1-001772 pályázat: A kirándulás részletes bemutatása: Kormány József Róbert 7.b osztálya
1. nap – 2026. május 26. /Berettyóújfalu, Medve tó és Szováta meglátogatása, Korond szállás elfoglalása (398 km)/
Kirándulásunk első napján kora reggel, 5:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Az osztályfőnökök előzetesen összegyűjtötték és ellenőrizték a szükséges okmányokat. Utazásunk és programjaink szervezését a Jet Travel Kft. végezte. Az utazási iroda képviselője, Marika, indulás előtt még egyszer ellenőrizte az iratok érvényességét, majd a csomagok elhelyezése után 5:30-kor elindultunk Erdély felé.
Ártándnál léptük át a határt. Rövid pihenőt tartottunk a Királyhágónál, majd folytattuk utunkat Erdély belseje felé. Az autóbuszból megcsodálhattuk a ködfátyolból előbukkanó hegyvonulatokat, valamint útközben megpillanthattuk a Tordai-hasadékot, Erdély egyik legismertebb természeti látványosságát.
Első állomásunk Szováta volt, ahol körbejártuk a Medve-tavat. Megismertük a tó különleges, heliotermikus jellegét, megtudtuk, hogy legnagyobb mélysége 19 méter, valamint azt is, hogyan szabályozzák a nyári fürdőzést. Idegenvezetőnk elmondta, hogy a Medve-tó nevét a felülről nézve medvebőrre emlékeztető alakjáról kapta. Szováta jelentős turisztikai központ, amely egész évben számos látogatót fogad.
A késő délutáni órákban érkeztünk Korondra, ahol a Patakmenti Panzióban foglaltuk el szállásunkat. Velünk együtt a 7.a és a 7.d osztály tanulói is itt kaptak elhelyezést. Vendéglátóink nagy szeretettel fogadtak bennünket, az étkezésekre is a panzióban került sor. A finom vacsora után mindenki megérdemelt pihenőre tért.
2. nap – 2026. május 27. /Korond (sófelfolgozás, taplászat, szénégető, kürtőskalácsos), Farkaslaka Tamási Áron sírnál koszorúzás, emlékháza, kürtőskalács kóstolás, Korondi Művelődési Ház: folklór és táncház (59 km)./
A második napot teljes egészében Korondon és környékén töltöttük. Délelőtt egy helyi szakember ismertette meg velünk a parajdi só feldolgozásának folyamatát. A látogatás végén minden résztvevő egy kilogramm sót kapott ajándékba, és lehetőség nyílt helyi termékek vásárlására is.
A település utcáin sétálva megcsodálhattuk a jellegzetes székelykapukat, a hagyományos építészetet és a népviseletet viselő helyieket. Különösen nagy élményt jelentett a taplászati bemutató, ahol a tanulók maguk is kipróbálhatták a mesterség egyes munkafázisait. Megtudtuk, hogy a taplógombát már a 16. században ismerték, a 19. századtól pedig különféle használati és dísztárgyak készültek belőle.
Ebédünknél helyi különlegességeket is kóstolhattunk: kovászos vert kenyeret, házi sajtokat és lekvárokat.
Délután Farkaslakára utaztunk, ahol meglátogattuk Tamási Áron emlékházát és sírját. Koszorút helyeztünk el a Kossuth-díjas író nyughelyénél, miközben megismerkedtünk életével és munkásságával. A diákok megtudták, hogy legismertebb műve az Ábel-trilógia.
A program kürtőskalács-sütéssel és kóstolással folytatódott, majd Kalondatetőn a faszénégetés hagyományos mesterségét mutatták be számunkra.
Az estét a Korondi Művelődési Házban töltöttük, ahol folklórműsor és táncház várta a résztvevőket. Megtekintettük a Korondi Iskolai Ifjúsági Fúvósok előadását és egy néptáncbemutatót. A jelenlévő iskolák tanulóival közösen elénekeltük az Ismerős Arcok „Nélküled” című dalát, majd farsangi fánkot kóstoltunk. A nap végén visszatértünk szállásunkra, ahol vacsora után pihenéssel zártuk a tartalmas napot.
3. nap – 2026. május 28. /Székelyudvarhely központja; Kőrispatak Szalmakalap Múzeum-Szőcs Lajos; Bözödújfalu elárasztott falu/ 61 km
Elsőként Székelyudvarhely központjába látogattunk, ahol megtekintettük az Emlékezet parkját. A parkban számos jelentős történelmi személyiség és magyar kulturális alak szobra található: Csaba királyfi, Szent László, Fráter György, Bethlen Gábor, Wesselényi Miklós, Bethlen István, Kós Károly, A vándor székely hazatalál (Wass Albert), Nyirő József, Bem József, II. Rákóczi Ferenc, Báthory István és Hunyadi János.
Ezután Kőrispatakra érkeztünk, ahol Szőcs Lajos, a helyiek által csak Lajos bácsinak nevezett idegenvezető mutatta be a település történetét és hagyományait. A Szalmakalap Múzeumban megismerhettük a szalmafeldolgozás múltját és jelentőségét. A tanulók saját kezűleg készíthettek szalmából angyalkát, valamint kipróbálhatták a fonás alapjait.
A település másik ismert lakója, Sanyi bácsi a régi malomban mesélt a búza útjáról és a hagyományos gazdálkodásról. A látogatás végén a híres „csodakút” vizét is megkóstoltuk.
Hazafelé megálltunk Bözödújfalunál, ahol a kopjafás emlékműnél idegenvezetőnk ismertette az elárasztott település megrendítő történetét.
4. nap – 2026. május 29. /Békás-szoros, Gyilkos-tó (182 km)/
A negyedik nap legfontosabb célpontja a Békás-szoros volt. Már az odavezető úton sok érdekességet hallottunk a szoros kialakulásáról és részeiről. A helyszínen tett séta felejthetetlen élményt jelentett mindenki számára. A lenyűgöző sziklafalak, a természet közelsége és a különleges látvány folyamatos fényképezésre és videózásra ösztönözte a tanulókat.
Sokan ezt nevezték meg a kirándulás legszebb élményének. Ezt követően a Gyilkos-tó festői környezetében fogyasztottuk el ebédünket.
5.nap – 2026. május 30. / Ezeréves határ-Gyimesek-Csíksomlyó (238 km)/
Az ötödik napon Gyimesbükkre utaztunk, ahol felkerestük az Ezeréves határt. Megtekintettük a 30-as számú vasúti őrházat, amely az egykori magyar államhatár egyik legfontosabb jelképe. Idegenvezetőnk ismertette a vasútvonal és az őrház történetét, valamint szerepét a magyar vasúttörténetben.
Ezután Csíksomlyóra látogattunk, ahol megtekintettük a kegytemplomot és a kolostort. Megismerkedtünk a híres Mária-kegyhely történetével, valamint a csodatévőnek tartott Mária-szobor múltjával. A diákok számára különösen érdekes volt hallani a pünkösdi búcsú hagyományairól és a zarándoklat jelentőségéről.
6. nap- 2026. május 31. / Korond visszaút Bánffyhunyad református templom, Nagyvárad irányába – Berettyóújfalu (390km)/
Kirándulásunk utolsó napján megkezdtük hazautazásunkat. Korondról indulva Marosvásárhely érintésével haladtunk Magyarország felé. A hazaúton Árpi bácsi vette át az idegenvezetői feladatokat.
Útközben megálltunk Bánffyhunyadon, ahol megtekintettük a református templomot. A helyi lelkipásztor, Jakab Mihály Gyula mutatta be számunkra az épület történetét és értékeit. Megtudtuk, hogy a templom a 13. században épült, mennyezetét pedig 112 kézzel festett fakazetta díszíti. Nagy élményt jelentett, hogy több iskola tanulóival együtt hallgathattuk a templom történetéről szóló ismertetőt.
A hatnapos erdélyi tanulmányi kirándulás számos maradandó élménnyel gazdagította tanulóinkat. A közösen átélt programoknak köszönhetően erősödött az osztályközösség, új barátságok születtek, és pedagógusként mi is közelebb kerültünk tanítványainkhoz. A történelmi, kulturális és természeti értékek megismerése hozzájárult nemzeti identitásunk és az összetartozás érzésének elmélyítéséhez.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Berettyóújfalui Tankerületi Központ munkatársainak, a Jet Travel Kft. szervezőinek, valamint a Magyar Államnak, hogy lehetővé tették ezt a felejthetetlen utazást.
Kísérő pedagógusok:
Kormány József Róbert
Gyulai Andrea
Herczegh Barna
2026. június 8.






















































































Regisztrált tehetségpont