
Hírek - PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP A NYOLCADIKOSAINKNAK- helyünkbe jöttek a középiskolák
PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP A NYOLCADIKOSAINKNAK- helyünkbe jöttek a középiskolák
2023.11.06, 20:21
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is meghívtuk a megyéből azokat a középiskolákat, amelyik iránt végzős diákjaink érdeklődnek. Hálásan köszönjük, hogy 2023. október 27-én több középiskola is elfogadta a meghívásunkat és népszerűsítették intézményüket: intézményvezető, intézményvezető-helyettes, középiskolai tanár, oktató ismertette meg iskolájának jellegzetességeit, illetve volt, hogy egykori diákjaink mutatták be jelenlegi középiskolájukat diákszemmel!
Sok új ismeretet kaptak nyolcadikosaink és bízunk benne, hogy megkönnyíti számukra a döntést, hogy melyik középiskolát válasszák majd a felvételi eljárás során.
Köszönjük, hogy a következő középiskolák részvételét:
Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum
Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum
Tóth Árpád Gimnázium Debrecen
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma
Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium
Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium
Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
Debreceni Ady Endre Gimnázium
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
Debreceni SZC Vegyipari Technikum
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma